Szövegszerző: Mircea Morariu
Vettem innen Yorick.ro

Tuncer Cücenoğlu, a darab szerzőjének vallomása Lavina, amely a nagyváradi műsor csarnokfüzetében jelent meg, egyértelműsíti, hogy az írás valós tényen alapul. Amiről a drámaíró valamikor 1987-ben szerzett tudomást. Valahol Kelet-Anatóliában van egy kisváros, hegyekkel körülvéve, ahol az embereket erős előítéletekkel átitatott törvények kényszerítik arra, hogy suttogva beszéljenek. Legalább évente néhány hónapig. Nem azért, mert titkokat őriznek, amelyeknek így is kell maradniuk, hanem azért, hogy megvédjék magukat egy lavina veszélyétől. Évente három hónapban hevesen havazik a szóban forgó területen, és bármilyen ellenőrizetlen zaj katasztrófát okozhat.

De nem csak erről van szó. A lavina küszöbön álló eseménye uralkodó, furcsa, természetellenes nyomot hagyott a szóban forgó település lakóinak egész életén. A mentalitáson túl, mindanon túl, amit a köz- és a magánélet jelent, a lét bensőségességén túl. Még az esküvőket és a születéseket is a megfelelő természetes dátum szerint időzítik, végzetszerűségnek tekintve, amelyre az emberek a lényüket uraló félelemmel és drakonikus viselkedési normákkal reagálnak, amelyek szigorú betartását „bizottságok és bizottságok” felügyelik, amelyek „magatartása” a legtisztább középkori eredetű.

Tuncer Cücenoğlu darabja egy krízispillanatot ragad meg, egy kivételes helyzetet, amelynek megoldása egy kivételes kegyetlenség „vörös kódexének” aktiválását igényelné, amelynek betartását a falu bábaasszonya és az idősek tanácsa biztosítja. A szigorúan meghatározott éves intervallumokon kívüli születéseket meg kell állítani, két életet, az anya és a gyermek életét kell feláldozni, hogy cserébe megmentsük a közösség többi tagjának életét. Aki a szóban forgó szabályok ellen küzd, az a saját életével fizet a merészségéért.

A kegyetlen valóság mindezen elemei lehetővé tették a török drámaíró számára, hogy egy elvárásról, előítéletről, gyávaságról és félelemről szóló darabot írjon. A végzetességgel való megbékélés következményeiről, a tehetetlenség megaláztatásáról és természetellenességéről, és arról, hogy mit jelent megkérdőjelezni/megkérdőjelezni mindazt, ami az emberi lény szabadságát korlátozó szabályokat jelenti. Lavina Ez egy példázatjáték, egy kiáltványjáték, felhívás az értelemre és a normalitásra.

Mindezek a lendületes ötletek megtalálhatók Petru Vutcărău rendezésében a „Regina Maria” Színházban megrendezett előadásban. A szereplők suttogva beszélnek, a jelenetet hatalmas, ellenséges, barátságtalan fehérség borítja, aminek kevés köze van az igazi tisztasághoz. Mi, nézők is fehér köpenyt viselhetünk, így válva a környezet részévé. Ianis Vasilatos aláírásával készült. A darab a realizmus határán fogant – következetességet adnak neki a mérleg nyelvén őrlődő család képviselői, az általánosan Fiatalembernek, Fiatal Nőnek, Férfinak, Nőnek, Bábaasszonynak nevezett személyek, valamint a tekintélyszemélyek, véleményem szerint kissé sűrőek, megjelenésükben túl hasonlóak az emberekhez. Klu-Klux-Klanvagy egyes barbár közösségeké, aminek az eredménye egy demonstratív, túlzott sűrűsödés, melynek „beteljesüléséhez” az Amalia Buie által alkotott jelmezek hozzájárulnak – és az irrealitás (azok szellemei, akik a távoli időkben megfizettek a dogma tiszteletlenségének bűnéért). A szerkesztés nagy problémája, hogy nem azonosított olyan megoldásokat, amelyek megvédenék a monotónia veszélyétől. Nem túl kellemes több mint egy órán át csak suttogást hallani, további, vizuális és auditív eszközöket kellett volna találni a nyomás, a félelem, az elszemélytelenedés sugallására. Olyan hozzáállás, amelyet váratlanul rákényszerít egy fiatalember lázadása, aki megmenti feleségét, meg nem született gyermekét, és esélyt ad a közösségnek, hogy visszanyerje bizalmát önmagában és az életben. Ebben az értelemben értékeltem a zöld megoldását, a vasfüggöny fellebbentését, a szoba, a gyermek jelenlétének helye felé irányuló perspektívát, amelyet az élet szimbólumaként értelmeztek.

A színészek, néhány kivételtől eltekintve – melyek közül a legkiemelkedőbb a Ciprian Ciuciu által jól alakított Fiatalember – inkább attitűdkaraktereket, mint emberi karaktereket alakítanak. És itt azt hiszem, további árnyalatokra, irizáló hatásokra lett volna szükség. Ez valami mást jelent, mint a hangok és a gesztusok. Többet akartam, mint pusztán egy képzeletbeli furcsaságot. Azokra az elemekre vártam, amelyek közvetítik a cenzúra azon erőfeszítését, amelynek az érzés, az emberiség alá van vetve. A rendező által beállított képkockákban Petre Ghimbășan, Corina Cernea, Consuela Egyed, Șerban Borda, Gabriela Codrea, Mirela Lupu, Andrian Locovei, Anca Sigmirean, Nicolae Segărceanu, Georgia Căprărin, Alin Stanciu, Ion Crusanicău Segărce Lianu-Popa őszintén teljesítik kötelességüket.