A szöveg innen származik Contributors.ro / szerző: Mircea Morariu

2014-ben, a Nemzetközi Színházi Fesztivál egyik kiadásának kínálatában Interferenciák, A Kolozsvári Állami Magyar Színház és igazgatója, Tompa Gábor szervezésében a darabbal egybekötött előadás jelent meg. A nép ellensége Henrik Ibsen által rendezett, a német rendező, Thomas Ostermeier neve egyáltalán nem volt ismeretlen a román közönség számára.

Valami arról is tudott volt, hogy Nóra, és körülbelül HamletEz utóbbi a Fesztivál egyik kiadása alkalmából érkezett hozzánk. Shakespeare  Emil Boroghină alkotása a Nemzeti Színházban Marin Sorescu Craiovából. Az is köztudott volt, hogy Ostermeier szenvedélyesen rajongott Ibsen drámairodalmáért. A drámát teljes egészében színpadra állította, és jelentős oldalakat szentelt neki könyvében. Színház és félelem amely 2016-ban románul is megjelenik a gyűjteményben Yorick  bukaresti kiadók NemiraA könyv 2024-es újrakiadását két másik, a rendezőnek dedikált könyv egészíti ki. Schaubühne, amely szintén megjelent a Nemira  (Thomas Ostermeier Színháza), a másik (Ostermeier a színfalak mögött) a Kulturális Alapítványnál Camil PetrescuSzintén 2024-ben Ostermeier a Nemzeti Színház színpadán lépett fel. IL Caragiale a színdarab Hedda Gabler.

De térjünk vissza 2014-hez és a műsorhoz... A nép ellensége -tól Schaubühmm.„Ez egy nagyon banális, nagyon egyszerű darab, sztereotip karakterekkel” – mondta Ostermeier Ionuț Sociunak adott interjújában.Hétvégi igazság 2014. december 5-én, pénteken. De mindkettőben A nép ellensége valamint Ibsen más darabjaiban is, menyasszony CÍMZETT A társadalom pillérei, például sokat beszélnek a pénzről, és a pénz mindig aktuális téma. Lehetséges lehetőségként egy előadásra A nép ellensége hogy megmentsék a banalitástól. „Érdekel annak a ténynek a felidézése, hogy a mai társadalom a 19. század végi polgári társadalom úgynevezett ideáljaiból táplálkozik. Az olyan értékek, mint a család, a jólét, a boldogság, ma vizsgálat nélkül kerülnek napvilágra, miután az 1960-as években törést szenvedtek. Szerintem abszolút botrányos, hogy az emberek ennyire kritikátlanul viszonyulnak a társadalmi élet ezen elemeihez” – mondta a rendező Ralucă Rădulescunak adott interjúban. Rádió Romániai Kulturális ami töredékesen a magazinban is olvasható volt Yorick 2014. december 1-jétől, hétfőtől.

„Számomra elengedhetetlen, hogy a klasszikusok szövegeit módosítsák” – tette hozzá Ostermeier. Miért? Mert, ahogy ugyanaz a Thomas Ostermeier mondta a Sylvie Chalet-nek adott interjújában, amely interjú a könyv lényegét alkotja. Tamás Ostermeier, 2004-ben jelent meg a sorozatban óvatos  a temesvári „Mihai Eminescu” Nemzeti Színház előadásában: „a színrevitel abban a pillanatban kezdődik, amikor ötletem támad, hogy mi lehet a mai életünk közötti kapcsolat.” Vagy: „Egy új darab színrevitelét az motiválja – mondja a rendező az újonnan megjelent szövegekkel kapcsolatban –, hogy az az erő rejlik benne, hogy elénk tár egy olyan világot, karaktereket, kérdéseket, amelyek még nem találták meg a helyüket a színpadon.” 

Thomas Ostermeier nagy érdeme, hogy alkotott A nép ellensége hogy új darabnak tűnjön. Ma írták. Egy rendkívül kortárs darab. És az az előadás, amit tíz évvel ezelőtt láttam, egy élénk, izgalmas volt, egy olyan előadás, ahol az emberek szabadon, hangosan és féktelenül nevetnek, egyes szereplők vagy helyzetek nevetségessége pedig a mindennapi nevetségességünk. 

Ostermeier és a drámaíró, a szó német értelmében, Florian Borchmeyer, néhány változtatást eszközölt a szövegen. Felfrissítették, napjainkba hozták, csökkentették a szereplők számát. Stockmann balneológus doktor családja egy új kortárs család. Egy fiatal család, előítéletek nélkül, csak egy gyermekkel és azzal a csecsemővel. Egy gyermekkel, akihez a fiatal orvos és felesége csak most kezdtek hozzászokni, és aki néha még kellemetlenül is érinti őket.

Egy bizonyos pontig, vagyis egészen a végéig, amikor egy „határozatlanság” történik, mint egy késszúrás, úgy éreztem  teljes arccal minden néző által, egy határozatlanság, amely aláhúzza azt a kortárs és számunkra, a mai Romániában élők számára oly ismerős gondolatot, hogy minden alku tárgya, mindennek ára van, minden „megoldható”, hogy semmi sem végleges, és hogy a hátoldal bármikor az ellenkezőjévé válhat, vagyis a vágás legkövetkezetesebb részében Stockmann az igazságosság fanatikusa volt. De egyáltalán nem volt, abszolút egyáltalán nem volt hideg fanatikus, emberségesség nyoma nélkül. Nem az volt, amit „ötletkarakternek” neveznének. Nem volt megfoghatatlan keményítő. Egyáltalán nem. Stockmann, a felesége és a barátja, Billing, elektronikus zenét hallgattak, szerették a rockot, különösen szerették David Bowie-t, akinek a dalát Változások volt a műsor zenei vezérmotívuma. A három tagnak volt egy zenekara is, amely folyamatosan próbált, és a Stockmann család babája megzavarta őket a próbáik során. Ők...  dzsesszrajongó, ahogy ma mondják. Nem is lehetne világosabb. Stockmann doktor, akárcsak a felesége, akárcsak a nagyon fiatal és látszólag nonkonformista Billing, soha nem voltak abban az úgynevezett helyzetben, kiegészítő eloszlás a testvérével – önkormányzati tanácsossal, aki az átírás során a város polgármestere lett, megfelelően öltözve, öltönyben és nyakkendőben, az orvosé. De kontrasztív eloszlás, egyértelműen ellentétes. Egy antitézis, amely arra vár, hogy egy szikra botránnyá váljon. A fiatalok természetes adottságai ellenzik modorosság A „sajtóemberek”, Hovstad és Asklaksen voltak tranzit karakterek, „azok, akik megváltoznak” odáig, hogy a cikk – bomba, környezetszennyezés elleni küzdelem, orvos – népszerűsítőiből végül az erőszakos Stockmann-ellenes tüntetés élére kerülnek. Egy kulcsjelenet, amelyben Christophe Gawenda, a szerep akkori előadója (a darab szereplőgárdája az idők során többször is változott), – úgymond – Jean-Pierre Richard modelljét követte, aki egy létezéséről beszélt… kazán karakter Balzac regényeiben, egy kazánszínész. A pódiumról tartott beszéde tüzes volt, a karaktere Gelu Ruscanu egyfajta alteregójának tűnt. Azon az estén, amikor láttam az előadást, a közönség meggyőződött Stockmannról és szavairól, az interaktív jelenetben többségében rá „szavaztak”, még ha az „érvek” tekintetében kissé félénkebbnek is bizonyultak. Bár az „ügyre”, a „Verespataki-ügyre” való utalások nem voltak hiányosak.

Részletesen értékeltem a műsort. Schaubühne mert az, amelyet Radu Iacoban rendező 2024-ben készített, Tudor Prodan gyönyörű és jól átgondolt díszletei között, a Színház színpadán Mária királynő Nagyváradról származik, nagyon hasonlít rá. Szinte már franchise-unk van. Radu Iacoban a Thomas Ostermeier és Florian Borchmeyer együttműködésében javasolt szövegváltozatot részesítette előnyben, azonban ehhez folyamodott, balszerencse, Duncan MacMillan angol fordítására. Számomra rejtett okokból a címet választotta A nép ellensége. A rendező két változtatást eszközölt a szereplők nemét illetően. Mr. Aslaksen hölgy lett, akit Gabriela Codrea határozott hangnemben alakított. Dr. Stockmann feleségének apja gonosz funkcióit az anyjára ruházta át. Akit Elvira Rîmbu egy rendkívül színes Claire Zachanassiant alakít, aki hívatlanul látogatta meg, gyűlöli vejét, megveti őt, gúnyolja, amikor csak teheti, végül lehetetlen helyzetbe hozva őt. Az előadás szándékosan nem rendelkezik egyértelmű befejezéssel. Ez azért van, mert – a modellhez hasonlóan – házi feladatot kíván adni a nézőnek. Így hangsúlyozva az előadás előadás-vita jellegét. 

Stockmann doktor (nos, egyértelműen Răzvan Vicoveanu alakítja, akit már a beszéd pillanatában is kiválóan alakít, apró, felhasználói jellegű akcentusokkal, még akkor is, ha nincs a rendelkezésére tribunus, aki át tud alakulni egy hűtőszekrénnyé, amiből az orvos kivett egy sört, ahogy az a német sorozatban történt), további kontrasztot alkot testvérével, a polgármesterrel. Akinek manipulatív erényeit Richard Balint sokoldalú és intenzív színészi játéka aprólékosan feltárja. Akire Peter Stockmann szerepe tökéletesen illik. A két férfi egyre nyersebbé váló találkozásai jelentik a sorozat maximális érdeklődésének pontját. Alina Leonte könnyedén alakítja Katharinát, Tudor Manea (Billing) egy sikeres fiatal gonosztevő, sokoldalúságában bizonyos mértékig szimpatikus, míg Alin Stanciu a bottal bíró gonosztevő. Végül Lucian Cremeneanu jól végzi a dolgát a moderátor szerepében. 

Lett volna munka a ritmuson, ami az általam látott előadásban nem egészen úgy alakult, ahogy kellett volna, és az intonációkon is kellett volna dolgozni. Főleg az elején. Talán Tudor Manea és Alin Stanciu túl irgalmasak, amikor vödrökkel vizet és koszt dobálnak kollégájukra, Răzvan Vicoveanura. De, bocsánat, van oka annak, hogy a színházban szuggesztió van.