A szöveg innen származik Liternet.ro.

Toma Hogea egy összetett alkotó: az alkotás örömével megáldott bábművész, aki az idők során számos különböző műfajú előadásban játszott már szerepet, művészeti vezető, akinek országszerte megrendezett, magas színvonalú előadásainak repertoárját tudhatja magáénak, a bábművészetről szóló jelentős kötetek szerzője és a jászvásári Művészeti Egyetem professzora, az animációs színházi személyiség, akit művészi tevékenységéért számos hazai és nemzetközi díjjal tüntettek ki. A Hans Christian Andersen nyomán készült Degețica című előadás bemutatása alkalmából egy rövid beszélgetésre hívtuk meg az animációs színházról, a rendezésről és az új projektről.

Florina Dometi: Milyennek kell lennie egy animációs színházi rendezőnek, és milyen "hozzávalókat" kell felhasználnia ahhoz, hogy egy élénk előadást alkosson, amely megmarad a közönség emlékezetében?

Toma Hogea: Rendezőként erkölcsi és szakmai kötelességed minden problémádat otthon hagyni, és energiával teli, jókedvűen, a társulattal való találkozás vagy újraegyesülés örömével érkezni a színházba. Feltűröd az ingujjadat, és munkához látsz. Különben hazugság, és hazugságból építeni egy előadást garantált kudarc. Ha pozitívan gondolkodunk, és a fény uralkodik bennünk, az a színpadon is tükröződik, nemcsak a szakemberek, hanem a közönség is látja és érzi. Az egyensúly és a mérték alapvető fontosságú a színházban. Egy gyerekdarabban alapvető fontosságú, hogy rendezőként tudd, hogyan kell egyensúlyozni, mennyi szöveget kínálsz a gyereknek, mennyi színészi játékot a színészekkel, mennyi bábos animációt, mennyi zenét, milyen zenét, mennyi koreográfiát, pantomimot, vetítést. Ez szinte matematika. Tudnod kell, hogyan kell ezt a szlalomozást csinálni mindezen elemek között, hogy minden rendkívül gördülékeny, természetes és természetes legyen. Ezek biztosítják az előadás sikerének legalább felét. Ezen a bonyolult egyenleten keresztül elengedhetetlen, hogy kihívást jelentsünk a gyermek számára, és valami mást kínáljunk neki.

FD: Hogyan jellemeznéd a rendező és a színészek csapata közötti találkozót, akikkel együtt kell dolgoznia?

TH: Amikor találkozol egy zenekarral, szükséged van egy időszakra a felfedezésre, a megismerésre, a felfedezésre, arra, hogy lásd, mi a közös nyelv, hogy érezd egymás energiáját. Egy műsor, egy történet felépítéséhez abszolút őszinteségre van szükség mindkét fél részéről. Én például nagyon szeretem az embereket. És amikor azt mondom, hogy szeretem őket, ennek a szeretetnek megvannak a maga jelentéstartalmai. Először is tettekből áll. Gondolnod kell arra, hogyan tudsz konkrétan segíteni a melletted álló embernek, legyen az személyes vagy szakmai segítség, segítve őt egy szerep megteremtésében egy kellemes légkörben, és azt az érzést keltve benne, hogy minden természetesen jött. Amikor minden őszinte, valódi kölcsönös tisztelettel történik, a dolgok harmóniával, örömmel, az együttlét, a közös munka örömével születnek, még akkor is, ha sok munka, sok erőfeszítés van mögötte. A hangnem alkotja a zenét.

FD: Azt vettem észre, hogy gyakran választod az idők során feledésbe merült értékes szövegek felélesztését. Milyen rendezői küldetések vezetik ebbe az irányba?

TH: A válasz nagyon egyszerű. Mindig is az értékes, következetes dramaturgia felé törekedtem, amiről a gyerekek álmodnak. Felmérem a romániai színházak aktuális helyzetét is, és azt vettem észre, hogy szokás ugyanazt a címet több színházban is bemutatni. Nos, ez nem jellemző rám. Én vagyok az a rendező, aki olyan szöveget keres, amire a gyerekek vágynak, de amit mostanában nem mutattak be. Ráadásul nem tudok véletlenszerűen címet választani, de legalább 2-3 évre előre keresem a szövegeimet. Degețicán például már körülbelül 4-5 éve gondolkodom, nem véletlen, hogy ezt a történetet választottam.

FD: A korábban elképzelt szövegek közül miért pont a Thumbelina című mesét választottad a nagyváradi gyerekeknek? Szerinted a történet ma is aktuális?

TH: Szerintem ez egy megfelelő szöveg a gyerekek számára mindenhol. Nagyváradon, ami Románia egy sokkal fejlettebb földrajzi területének része, biztos vagyok benne, hogy ez a történet nagyon jól fog tetszeni, és hogy a darab hosszú életű lesz. Főleg mivel a történet egy olyan adaptációját választottam, amely közelebb áll a mai gyerekek gondolkodásmódjához és elvárásaihoz. Másrészt egy másik titkom rendezőként, hogy amikor egy darabot alkotok, perspektívában látom a dolgokat, és úgy építem fel a darabot, hogy az esztétika akár 10 év múlva is érzékelhető legyen.

FD: Néhány új szereplőt is bevezettél a történetbe. Hogyan járulnak hozzá ezek az új szereplők a jelenlegi elbeszélés jelentéséhez?

TH: Olyan rendező vagyok, aki az idők során az általam készített előadásokban kihagyta a narrátort. Emiatt minden alkalommal, amikor kötőanyagra volt szükségem, a narrátor helyett a történet kontextusában és a narratíva természetes módján kitaláltam egy karaktert. Ebben az esetben egy huncut kis lóról van szó, akinek a narrátor szerepe van, de további feladatokat is adtam neki: egy angyal szerepét is betölti, aki leszáll a földre, és teljesíti a nő élethosszig tartó imáját, hogy gyermeke legyen. Esztétikailag nem egy realisztikus kis ló. Úgy van megalkotva, hogy még a legfiatalabb nézők is azonnal felismerhetik a benne rejlő fantasztikus dimenziót. Egy másik új szereplő Cloanța. Szinte minden történetben vannak boszorkányok. De egy kicsit másképp képzeltem el, mint a jól ismert tipológiát. Jobban szerettem, ha egy békavonású bohócra hasonlít. Tehát első pillantásra nem egy bohóc, ahogy ismerjük, nagy orral, kócos hajjal, bajusszal stb. Még ha a Jó Tündérrel való rivalizálás fennmarad is, neki is van egy gyermeke, és anyaként szereti a gyermekét, megcsókolja, leszidja. Van benne valami jó. Úgy hiszem, hogy minden karakterben kell lennie egy csepp emberségnek, fénynek, pozitivizmusnak. Ezen kívül van egy komikus és aktuális dimenziója is: képzeljünk el egy bohócot, aki robogóval jön, és mindenféle trükköket csinál. A gyerekek imádni fogják, vissza akarnak majd térni a színpadra. Még a Jó Tündért is másképp kezelik, mint a klasszikus képen láthatót. Ő egy Tündér, aki tangózik... de majd a műsorban megmutatom, hogyan nézhetitek meg a legjobban. A nyúl és a farkas, két másik új szereplő, két olyan karakter, akikkel két tisztán bábszerű, animációs pillanatot tudok létrehozni. A Nyuszi egy aktuális tipológia képviselője: egy üzletember, aki mindig siet, mindig a saját üzletével foglalkozik. A Farkas nem illik a negatív karakter klasszikus topológiájába, nem olyan, mint minden farkas, hanem retteg, fél a vadásztól, és Mărunțica az, akinek bátorítania kell őt, és segítenie kell neki megérteni, hogy a vadász is olyan ember, mint minden ember, hogy nem gonosz, és hogy gondoskodik az állatokról. Ez a két karakter tökéletesen kiegyensúlyozza a sorozat felépítését.

FD: Egy előadás megalkotásának folyamata számos hullámzással jár, és a gondolattól a megvalósításig hosszú út vezet. Úgy érezted, hogy sikerült mindent színpadra vinned, amit eredetileg elképzeltél, vagy a színészekkel való találkozás még nagyobb teret engedett az eredeti ötletnek?

TH: Egy előadás létrehozása során számos inherens kihívással kell szembenézni. Azonban alkotásról, születésről, egy "gyermek" születéséről beszélünk. Számomra minden előadás egy gyermek. Valami életre kel. A gyermek megteremtésének és világra hozatalának nehézségei a kreatív csapatnál, különösen a díszlettervezőnél jelentkeznek. A gyermek- és ifjúsági előadásokban a díszlet alapvető fontosságú, az előadás oxigéncsöve. A díszlet az ég magasába emelheti az előadást. Ez a díszlettervezőn és a vele kialakított kapcsolaton múlik. Ugyanez vonatkozik a koreográfusra, a zeneszerzőre stb. is. Elérkezünk a színészekhez. Ahogy korábban bevallottam, én az a fajta rendező vagyok, aki nagyon jól elvégzett feladatokkal áll a színészek elé. Innentől kezdve, a nagyon jól elvégzett feladatokból, amelyeket az asztalra teszek, megosztom azokat a színészekkel, bevallom, mindent, amit az adott előadástól akarok, minden egyes előadó értéke, tehetsége és lelke következik. Mivel a színész alkotó, nem előadóművész. A lelke, az igazi energiája nélkül semmi sem történhet. A hitelesség és az igazi érzelem alapvető fontosságú. Nélkülük semmi sem hihető. Minden eszközt megkaphat: jelmezeket, zenét, fényeket, de ha nem őszinte érzelmekkel és igazsággal érkezik a tekintetében, beszédében és energiájában, akkor minden leértékelődik, az igazság nem jut el a közönséghez.

FD: Milyen érzéssel, tanulsággal, ötlettel szeretnéd, hogy a fiatal és az idős nézők az előadás után távozzanak a színházból?

TH: A felnőttek számára ez a gyermek fontosságát jelentené az életünkben, a gyermek földre érkezésének örömét. Aggasztó statisztikák vannak a születési arányról. Az élet nem mehet tovább a mai gyermekek, a holnap felnőttjei nélkül. A gyermek az egyetlen igazi dolog, amit magunk után hagyunk ezen a földön. Az anyagi dolgoknak nincs értékük, szükségünk van rájuk, létszükségletek. A szakma - miután elmentél, történelemmé válik, vagy talán még az sem. De egy gyerek mindent tovább visz. És a gyerekek számára: a bohóc más, a tündér más, a ló is lehet csintalan, a fantasztikus értelemben. Majd meglátod! (Florina Dometi, interjú Toma Hogeával, Tonul fare muzica)

További információ a LiterNet.ro oldalon itt