Színházi Világnap – 2014. március 27.

Nemzetközi üzenet

„Ahol emberi társadalom van, ott a Spektákulum fékezhetetlen Szelleme is megnyilvánul.”.

Kis falvak fái alatt és globalizált városok high-tech színpadain; iskolai aulákban, mezőkön és templomokban; nyomornegyedekben, városi tereken, közösségi központokban és felújított pincékben az emberek összeolvadnak, hogy megtapasztalják a közösség érzését azokban az efemer színházi világokban, amelyeket emberi komplexitásunk, sokszínűségünk, sebezhetőségünk kifejezésére hozunk létre, testben és vérben, lélegzetben és hangban.

Azért gyűlünk össze, hogy sírjunk és emlékezzünk, hogy nevessünk és elmélkedjünk, hogy tanuljunk és megerősítsünk és képzelődjünk. Hogy csodáljuk a technológiai ügyességet és megtestesítsük az isteni dolgokat. Hogy visszatartsuk közös lélegzetünket a szépség, az együttérzés és a szörnyűség befogadására való képességünk előtt. Azért jövünk, hogy energiát és erőt merítsünk. Hogy ünnepeljük sokszínű kultúráink gazdagságát és eltöröljük a minket elválasztó határokat.

Ahol emberi társadalom létezik, ott megnyilvánul a Spektákulum fékezhetetlen szelleme is. Közösségből születve, különféle hagyományaink maszkjait és jelmezeit viseli. Elsajátítja nyelveinket, ritmusainkat és gesztusainkat, és szabad teret nyit közöttünk.

És mi, művészek, akik ezzel az ősi szellemmel dolgozunk, kötelességünknek érezzük, hogy szívünkön, gondolatainkon és testünkön keresztül csatornázzuk, hogy feltárjuk saját valóságunkat, minden hétköznapiságában és ragyogó misztikumában.

De ebben a korban, amikor oly sok millió ember küzd a túlélésért, elnyomó rezsimek és a kapzsi kapitalizmus alatt szenved, konfliktusok és nehézségek elől menekül, ebben a korban, amikor magánéletünket titkosszolgálatok hatolják be, szavainkat tolakodó kormányok cenzúrázzák, ebben a korban, amikor erdőket pusztítanak, fajokat irtanak ki és óceánokat mérgeznek: mit tartozunk magunknak felfedni?

Ebben az egyenlőtlenül megosztott hatalom világában, amelyben különböző hegemón rendek próbálnak meggyőzni minket arról, hogy egy nemzet, egy faj, egy nem, egy szexuális irányultság, egy vallás, egy ideológia, egy kulturális modell minden másnál felsőbbrendű, vajon még mindig menthető-e megvédeni azt a makacs elképzelést, hogy a művészeteket el kell választani a társadalmi napirendtől?

Vajon nekünk, az arénákban és színpadokon fellépő művészeknek alkalmazkodnunk kell a piac aszeptikus követelményeihez, vagy inkább használnunk kell a rendelkezésünkre álló hatalmat: szabad teret nyitnunk a társadalom szívében és elméjében, embereket gyűjtenünk magunk köré, inspirálnunk, elvarázsolnunk és tájékoztatnunk, és egy reményteli és nyitott szívű együttműködéssel teli világot teremtenünk?”

Brett Bailey dél-afrikai drámaíró, rendező, installációművész és a THIRD WORLD BUNFIGHT művészeti vezetője. Dolgozott Dél-Afrikában, Zimbabwében, Ugandában, Haitin, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, az Egyesült Királyságban és Európában. Sikeres, ikonoklasztikus darabjai, amelyek a posztkoloniális világ dinamikáját feszegetik, többek között a BIG DADA, az IPI ZOMBI?, az iMUMBO JUMBO, a medEia és az ORFEUS. Installációi között szerepel az EXHIBIT A és B. Darabjait Európában, Ausztráliában és Afrikában mutatták be, és számos díjat nyert, köztük a Prágai Quadriennálé díszlettervezési aranyérmét (2007). 2011-ben a Prágai Quadriennálé zsűrijének elnöke volt, 2013 márciusában pedig a Nemzetközi Színházi Intézet "Music Theatre Now" versenyének zsűritagja volt. Ő rendezte a johannesburgi Művészeti és Kulturális Világcsúcs megnyitóeseményét (2009), valamint 2006 és 2009 között a Hararei Nemzetközi Művészeti Fesztivál megnyitóeseményeit. 2008 és 2011 között Dél-Afrika egyetlen köztéri művészeti fesztiváljának, az „Infecting the City”-nek a kurátora volt Fokvárosban.

Nemzeti üzenet

A Színházi Világnap nemcsak ünnep és emlékezés pillanata, hanem a világ kísérlete arra, hogy az értékek egyetemes versenyében megkülönböztesse a művészeti törekvések helyét a közéletben.

A színház nem szít forradalmakat, nem indít háborúkat, nem ítél el gazembereket. Szereplői a képzelet szüleményei, akik ezzel szemben részt vesznek a közéletben. Ha Hamlet romantikus, megölheted az apját, és nem is olyan régen, csupán néhány évszázadon át, egy csatatéren a zsarnok egy ló után üvöltve kardélre hányt egy királyságot.

Kétségbeesetten figyelem a nap forró híreit, és megpróbálom felidézni, hogyan avatkozott közbe a színház, hogy megmentse a világ nagy konfliktusait. A tévénézés közben próbára tevő érzések sokaságából csak a sínek félreérthetetlen nyikorgása által kiváltott félelmet választom ki mozgás közben, és próbálom megérteni, miről is van szó, amikor szemtől szemben tankokat és gyerekeket látok.

Mintha egy sors által írt darab tanúja lennék, amelyben Wagner, Sosztakovics, Mozart és Rahmanyinov kéz a kézben kísérik a balalajkát és a bazookát egy olyan felfordulásban, ami a felelőtlen karmestereket is elragadtatja.

Ebben a példátlan tudományos fejlődés korában a kibertér egy új korszak, amely megragadja a potenciális igazi hősök energiáit. Az embereket meghallgatják, irányítják, manipulálják, rettegnek a holnaptól, a szegénységtől és a háborútól.

Abszurdnak és embertelennek tűnik színházba hívni őket, hogy felejtsenek, mit kínálhat nekik egy kellemes este vagy egy vígjáték alternatívaként!?

És mégis, miért vannak tele a színházak? Miért feledkezik meg a világ a fájdalomról, amikor Rómeóról és Júliáról van szó? Miért tűnik úgy, mintha a közönség utat mutatna neki, amikor Hamlet hazugságokkal, gyilkossággal és sorssal küzd?

Nem azért, mert a színházban egyszerre vagy színész és néző?

Azért van ez, mert az ő világában nagy gondolatokkal, illúziókkal, félelmekkel, örömökkel találkozol... Mint az életben?

És egyáltalán, mi az élet?

„Az egész világ egy színház, és az összes ember csak színész” – mondja Shakespeare, megnyitva az utat az önkeresés előtt, annak ellenére, hogy a két rózsa háborúja már elkezdődött a kerítésen túl.

Az igazi színház az a hely, ahol az emberek mindig találkoznak azzal, amit az emberiség örökségként hagyott rájuk, hogy hamarabb megértsék a valóságot.

Ion Caramitru