Sabina Berman, Mexikó  
(író, újságíró)

El tudjuk képzelni.

A törzs madarakra vadászik apró köveket dobálva az égbe, amikor hirtelen egy óriási mamut jelenik meg a színen és TOHORGAN – ugyanakkor egy apró emberi lény TOHORGAN, mint a mamut. Aztán mindenki elszalad…

Ez a hatalmas üvöltés, amit egy női emberi lény – szeretném elképzelni, hogy egy nő – bocsát ki, a kezdete annak, ami azzá a fajjá tesz minket, akik ma vagyunk. Azzá a fajjá, amely képes utánozni azt, amik nem vagyunk. Azzá a fajjá, amely képes a Másik képviseletére.

Ugorjunk előre tíz, száz vagy ezer évet. A törzs megtanulta utánozni más lényeket, és a barlang mélyén, a tűz pislákoló fényében azt képviselik, amire azon a reggelen vadásztak: négy férfi a mamut, három nő a folyó, a férfiak és nők a madarak, fák, felhők. Így a törzs a színház ajándékán keresztül ragadja meg a múltat. Még megdöbbentőbb: így a törzs lehetséges jövőket talál ki, lehetséges módokat próbál ki a mamut, a törzs ellenségének legyőzésére.

Ordítás, sípolás, mormogás – az hangutánzó szavak az első színházunk – verbális nyelvvé válnak. A beszélt nyelv írott nyelvvé. Más módon a színház rituálévá válik, majd a mozi. De mindezen formákban és minden eljövendő forma magjában a színház továbbra is létezni fog. A legegyszerűbb ábrázolásmód. Az élő ábrázolásmód. A színház, az egyszerűbb, az intimebb, a legcsodálatosabb emberi képességhez, a Másik ábrázolásához köt minket.

Ma a világ összes színházában ünnepeljük ezt a dicsőséges emberi képességet a színházteremtésre. Hogy ábrázoljuk és megragadjuk a múltunkat, hogy megértsük azt, vagy hogy olyan lehetséges jövőket találjunk ki, amelyek több szabadságot és több boldogságot hoznak a törzsnek.

Természetesen azokról a darabokról beszélek, amelyek valóban számítanak, és amelyek túlmutatnak a szórakoztatáson. Ezek a ma is fontos darabok ugyanazt célozzák, mint a legrégebbiek: a reprezentáció képességének köszönhetően legyőzni a törzsi boldogság kortárs ellenségeit.

Melyek azok a mamutok, amelyeket ma törzsi színház segítségével kell legyőzni?

Számomra a legnagyobb mamut az emberek szívének elidegenedése. Az a képességünk elvesztése, hogy másokkal együtt érezzünk: együttérezzünk. És az a képességünk, hogy a nem emberi Másikkal, a Természettel együtt érezzünk.

Micsoda paradoxon! Ma, a humanizmus utolsó szakaszában – az antropocénnek nevezett korszakban –, abban a korszakban, amelyben az ember az a természeti erő, amely a leginkább megváltoztatta és megváltoztatja a bolygót – a színház küldetése pontosan az ellentéte annak, ami a törzset összehozta, amikor a színházat a barlang mélyén játszották: ma meg kell őriznünk a kapcsolatunkat a természettel.

A színház – amely emberi lények jelenlétét igényli más emberek előtt – jobban alkalmas arra, hogy megmentsen minket az algoritmusokká, a tiszta absztrakciókká való átalakulástól, mint az irodalom, jobban, mint a mozi.

Vetkőztessünk le minden felesleges dolgot a színházról. Vetkőztessük le teljesen. Mert a színház, minél egyszerűbb, annál inkább képes emlékeztetni minket az egyetlen vitathatatlan dologra: arra, hogy addig vagyunk, amíg az időben vagyunk, amíg hús és csont vagyunk, és amíg szívek vagyunk, amelyek a mellkasunkban dobognak. Itt vagyunk és most, ennyi az egész.

Éljen a színház! A legősibb művészet. A jelenben lét művészete. A legcsodálatosabb művészet. Éljen a színház!

Fordítás: Ligia Soare

Életrajz – Sabina Berman, Mexikó

(fordítás az eredeti angol nyelvű szövegből)

Sabina Berman Berman író és újságíró, aki Mexikóvárosban született. A kritikai és kereskedelmi szempontból legsikeresebb kortárs mexikói drámaírónak tartják, és az egyik legtermékenyebb élő spanyol nyelvű író.

Születése előtt szülei a zsidóüldözés elől menekültek szülőföldjükről, Lengyelországból, és Mexikóban kerestek menedéket. Sabina két testvérével együtt teljes mértékben tudatában volt annak a feszültségnek, amelyet a konfliktus a család sorsára gyakorolt, és amelyet az írónő a mai napig meghatározó tényezőnek tart életében.

Íróként főként a sokszínűséggel és annak akadályaival kapcsolatos témákkal foglalkozik. Stílusában a humor és a nyelvi korlátok leküzdésének szükségessége jelenik meg. Négyszeres Mexikói Nemzeti Dramaturgiai Díj (Premio Nacional de Dramaturgia Juan Ruiz Alarcón) és kétszeres Nemzeti Újságírói Díj (Premio Nacional de Periodismo) nyertese. Darabjait Kanadában, Észak-Amerikában, Latin-Amerikában és Európában is bemutatták. Regénye La mujer que buceó en el corazón del mundo ("Én / A nő, aki a világ szívébe zuhant") című könyvet 11 nyelvre fordították le, és több mint 33 országban adták ki, köztük Spanyolországban, Franciaországban, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Izraelben.

Jelenleg film- és televíziós területen dolgozik.