Szövegszerző: Silvia Dumitrache
Vettem innen observatorcultural.ro

Lavina, Tuncer Cücenoğlu, a leghíresebb kortárs török drámaíró, az isztambuli MSM (Müjdat Gezen Művészeti Központ) drámaprofesszorának disztópiája egyike azoknak a történeteknek, amelyek sokáig kísértenek a függöny legördülése után. Először láttam egy produkciót azután, hogy Lavina 2012-ben a TNB-ben, Radu Afrim rendezésében, egy felejthetetlen előadás az átvitt erőn keresztül, amely ellentmond a színház költői, átlátszó univerzumának, az egyik legszörnyűbb üzenetnek: hogy mi magunk teremtjük börtöneinket, és a legrettegettebb őrök válnak saját félelmeinkké. Örömmel láttam az idei FNT válogatásban a darab új színpadra állítását Petru Vutcărău rendezésében, a nagyváradi Regina Maria Színház produkciójában, mert ez a nagy színpadi potenciállal rendelkező szöveg árnyalt metafora mind a kortárs világ számára, amely nem kerülte el a totalitarizmusok veszélyét, mind pedig valami talán még félelmetesebb számára: a belső szörnyek számára, amelyek bezárkóznak az előítéletek és babonák, a félelem világába.

Szövegszerző: Mircea Morariu
Vettem innen Adevarul.ro

A nagyváradi Regina Maria Színházzal való első együttműködésén a jól ismert színész, rendező és drámaíró, Radu Iacoban egy vita jellegű előadást javasol „Keresztények” címmel.

Ezt úgy éri el, hogy színpadra állítja a viszonylag új, azonos című darabot (a premierre 2015-ben került sor), amelyet egy fiatal amerikai drámaíró, valószínűleg Lucas Hnath írt. A darab állítólag nagyon népszerű az óceánon túli és azon túli színházakban.

A Keresztények című írást nevezném okos írásnak. Ebben Lucas Hnath magába szívta és beépítette az ilyen típusú írások által hozott teljes korábbi tapasztalatait, amelyek egy bizonyos kérdést a feje tetejére állítanak, mellette és ellene szóló érvekkel. Ha például a 12 dühös ember című 1957-es darabban Reginald Rose a bűntudat témáját vitatja, akkor 2014-2015-ben Lucas Hnath öt szereplő érveit és ellenérveit felhasználva témák és altémák egész komplexumát vitatja meg. Mindezt alárendelve annak az igazságnak, amelyet mindannyian kiolvashatunk a kereszténység nagy szövegeiből. A Bibliából és az evangéliumokból. Csak néhányat sorolok fel közülük. Szigorúan lefordították-e ezeket a szövegeket? A Biblia a pokolról vagy a Gyehennáról beszél? Ez a két szó szinonimája? Csak azoknak van fenntartva a joguk a mennyországba jutni, akik elfogadták a keresztény vallást, más vallások tagjainak csak az eltérő választásuk miatt tagadják meg? A kereszténység dogma, vagy valami, ami mindig újrafelfedezés, újraértelmezés, kreatív meditáció tárgya, amelyet az új társadalmi és emberi valóságok határoznak meg? Mikor és hogyan van jogunk nyilvánossá tenni kérdéseinket, kétségeinket? Készek-e mások meghallgatni, megérteni minket, elismerni, hogy a dolgok másképp is lehetnek, mint ahogy mindannyian hittük egy bizonyos pillanatig? Mennyire valóságosak és stabilak a többségek? De mi a helyzet a hűséggel? Pontosan min alapulnak? Szabad-e másokat megítélnünk? Milyen feltételek mellett? A házasság a végleges, korlátlan gondolatközösség garanciája? A valódi közelségé? Mit tegyünk, amikor váratlanul egy repedés jelenik meg, amely felemészt, megrongál, lerombol egy egész építményt? Ami addig törhetetlennek tűnt. Stb.

Szövegszerző: Adrian Țion
Vettem innen agenda.liternet.ro

Figyelemre méltó debütálást tart a román színpadon a fiatal rendező, Alexandru Weinberger-Bara a ... című darabbal. Júlia kisasszony a nagyváradi "Regina Maria" Színházban állítják színpadra. Ez egy lényegre törő, izgalmas Strindberg-darab, feszült cselekménnyel, amelyet a svéd drámaíró szellemében dolgoztak fel. A szereplők pszichológiájába való analitikus betekintést tapasztalt színészek játéka biztosítja, akik nyilvánvalóan képesek bemutatni a darab hőseinek belső világát. Claudiu Groza kritikus szerint a darab a fogságban lévő és rivális szerelmesek "(szinte) lehetetlen önmaguk elől való meneküléséről" szól, akik egyszerre esnek áldozatul a felemésztő szenvedélynek. Egy rövid, nonverbális kezdetben Iulia és Jean egymásra szegezett pisztolyokkal fenyegetik egymást, jelezve a konfliktus lázát.

Írta: Raluca Medeleanu
Innen vettük: www.specialarad.ro

A közönségnek átadott ruhák – fehér csizmák és talárok – automatikusan előrevetítették az előadás egyik fő témáját: a születést, de egy steril, zárt környezet gondolatát is, amelyben az ember valami idegen, betolakodó, akinek jelenléte látszólag nem számít, nincs helye. Ahogy a közönség a díszlet részévé vált, úgy az előadásban bemutatott közösség tagjai is elvesztek a díszletben, szándékosan „nem létezővé” váltak, attól tartva, hogy a természet szó szerint eggyé teszi őket vele.

Az „Avalanșa” című előadást, amelyet a nagyváradi „Regina Maria” Színház hozott el a Nemzetközi Új Színházi Fesztiválra, a jól ismert Petru Vutcărău rendezte, és meglepő módon igaz történeten alapul. Egy elfeledett kis hegyi faluban Kelet-Anatóliában (Kis-Ázsia) az embereknek csak évi 3 hónapig szabad zajonganiuk, a többi időben kénytelenek csendben élni, mert a legkisebb zaj is lavinát indíthat el, amely megölheti őket.

Szövegszerző: Mircea Morariu
Vettem innen Yorick.ro

Tuncer Cücenoğlu, a darab szerzőjének vallomása Lavina, amely a nagyváradi műsor csarnokfüzetében jelent meg, egyértelműsíti, hogy az írás valós tényen alapul. Amiről a drámaíró valamikor 1987-ben szerzett tudomást. Valahol Kelet-Anatóliában van egy kisváros, hegyekkel körülvéve, ahol az embereket erős előítéletekkel átitatott törvények kényszerítik arra, hogy suttogva beszéljenek. Legalább évente néhány hónapig. Nem azért, mert titkokat őriznek, amelyeknek így is kell maradniuk, hanem azért, hogy megvédjék magukat egy lavina veszélyétől. Évente három hónapban hevesen havazik a szóban forgó területen, és bármilyen ellenőrizetlen zaj katasztrófát okozhat.

Szöveg: Mirabela Pop
Vettem innen lostinwords.blogspot.com

Ha valaki tegnap azt mondta volna nekem, hogy a Strindberg „Júlia kisasszony” című darabja, egy 100 férőhelyes stúdiószínházban előadva, az év kedvence lesz, biztosan nevettem volna. Ez egy olyan darab, amely könnyen elveszik az idő ködében, de még soha nem láttam ilyen meggyőződést abban, hogy a 19. század végi Svédországban a nyári napközi éjszakájának ez a néhány órája valóban élet-halál kérdése.

Az idők és a színházi trendek változnak, de néhány mű megmarad. A tegnapi esti előadás a múlandó (idő, hely – elegánsan megidézve a látványvilágban) és a maradandó (a madarak, az éjféli diszkókarnevál) kölcsönhatását emelte ki. Ezek az ellentétek keretezik Iulia (a gróf lánya) és Jean (apja inasa) találkozását a konyhában, Kristin, a szakácsnő (Jean menyasszonya) birodalmában. Pillanatnyi szenvedélyüket hosszú távon fogják megítélni. A változó idők ma is visszhangra találnak: az osztályviszonyok megváltoztak, de a társadalmi egyenlőtlenség által teremtett reményölő státuszkülönbségek továbbra is fennállnak.

Szövegszerző: Claudiu Groza
Vettem innen Tribuna-Magazine.com

A Nagyváradi Nemzetközi Színházi Fesztivált idén június elején rendezték meg, a hagyományoknak megfelelően szeptemberről elhalasztották technikai okok miatt – a színház nagytermének színpadi berendezéseinek korszerűsítése miatt. A Regina Maria Színház által szervezett FITO a 7. kiadásához érkezett, de a Rövid Színházi Fesztivál – amely most a rendezvény versenyszekciója – a 25. kiadását könyvelte el.

A FITO a házigazda színház premierjével nyitotta meg kapuit, az aktuális évad utolsó darabjával: A muzsika hangja, Richard Rodgers zenéjével, Oscar Hammerstein II dalszövegeivel, Howard Lindsay és Russel Crouse librettójával.

A „Regina Maria” Színház valószínűleg a legtapasztaltabb helyi musicalproducer, olyan darabokkal, mint a Hegedűs a háztetőn (amelyet még mindig játszanak), a Man of La Mancha és a The Producers. Nyilvánvaló, hogy a helyi közönség mindig is rajongott az ilyen típusú előadásokért, és ezt A muzsika hangja is bizonyította, ami egy ambiciózus fogadás volt, és véleményem szerint győzelemmel zárult.