Vaudeville három felvonásban, Aurel Baranga

Művészeti vezető: Mihai Raicu
Díszlettervező: Maria Haţeganu
Premier dátuma: 1969. december 13.

„Légy jó, Cristofor!” – a család örök témáját és a családmag megpróbáltatásait célozza meg, amikor a kezdet harmóniája felbomlik az évek múlásával. Cristofor Bellea zeneszerző Emával él házasságban, de a megszokott rutin erősen érződik házasságukban. Úgy tűnik, egyikük sem él, mintha “vegetálna”, hogy “ez a hét hasonló az előzőhöz”, hogy “fáradtnak érzi magát”, hogy “idő előtt megöregedett”, hogy “minden sivár”, hogy a másik “távollévő”, “közömbös”, “kizárólag a saját gondjaival van elfoglalva”. Művészi természetéhez híven Cristofor felsőbbrendűen bánik feleségével, összetöri személyiségét, sőt, még titkos találkozókat is megenged magának Ancával, a család legjobb barátjával. A földrengés akkor következik be, amikor az engedelmes feleség, aki elhagyta a várost, hogy gondoskodjon apja egészségéről, üzenetet küld férjének a vasútállomásról, amelyben bejelenti, hogy elhagyja egy másik férfiért. A dráma szarvasmarha-szerű hangvételt ölt: a férj szenved, de inkább büszkeségből, mint szerelemből: fellázad a gondolat ellen, hogy a felesége beleszerethet valaki másba. Úgy tűnik, minden jól végződik, amikor a végéhez közeledve az incidens bohózatnak bizonyul. A befejezés valójában meglehetősen keserű, mert a feleség valójában elhagyja Cristofort, nem egy másik férfiért, hanem a saját boldogsága érdekében. A váltakozó gondolatok játékán keresztül a drámaíró azt sugallja, hogy ha Cristofor Ancával kötött volna házasságot, talán a figyelme Ema felé fordult volna, mert ő maga is kalandor a szerelemben, és az is marad.

Elosztás:

Valeriu Stambuliu:  Jean Sandulescu
Viktória Sava:  Doina Ioja
Christopher Bellea:  Nicholas Thomas
Ema Bellea és Anca Stambuliu:  Simona Constantinescu

Műszaki igazgató: Dalma Simionescu
Prompter: Sofica Spoiala
Zenei illusztráció és hangdizájn: Dorel Olea

Dalos vígjáték, két felvonásban, Vasile Alecsandri előadásában

Művészeti vezető: Dorel Urlăţeanu emeritus művész
Forgatókönyv: Eliza Popescu
Zene: Alexandru Flechtenmacher és Carol Nosek
Zenei rendezés: Boros Zoltán
Társismétlő: Mihai Vasilescu
Premier dátuma: 1969. november 26.

„A ”Chirița a tartományban” talán a legismertebb része annak a ciklusnak, amely e nagy jelentőséggel bíró román irodalom szereplőjének van szentelve. A darab két irányba épül fel: Chirița Grigori Bârzoi földbirtokosi állását követi, fia, Gulita pedig Luluțával, a gondjaira bízott árvával köt házasságot. Luluța azonban szerelmes Leonașba, aki számos álruhával és ötletes csellel feleségül veszi szíve választottját, és átveszi Bârzoi által visszaélt intézői pozíciót.

Kis vidéki városában Chirița az új nyugati trendek és modorok hirdetőjeként tetszeleg: leveleket csak tálcán kap, lovagol és dohányzik, mert divatos, férjét „németnek” öltözteti, Iont próbálja udvaroncnak beállítani. Ezután elhatározza, hogy Párizsba emigrál, amelyet bárónői címmel és a tanult „toute seulette” franciául képzel el meghódítani, és rendkívül ízletes beszélgetésekben gyakorolja „Monsieur Șarl”-lal, Gulita nevelővel. A darab Bârzoi kényszerű „lemondásával”, Leonaș eljegyzésével Luluțával és Chirița búcsúbulijával zárul, aki útlevelet szerzett „Európa államaiba”, és tökéletes provincializmusából indul ki a Nyugat elleni támadásban.

Elosztás:

Chiriţa kisasszony:  Olimpia Holnap, Anca Miere Chirilă
Grigorij Barzoj:  Grig Schiţcu
Gulita, a gyermekük:  Ana Popa, Grig Dristaru
Luluţa:  Andra Teodorescu
Hét:  Doina Urlățeanu 
Károly úr:  Ion Abrudan
Leonas:  Ben Dumitrescu
Ion:  John Martin
Parasztok és vendégek:  Blaga Pascu, Calina Marcu, Edit Ghenes, Mihai Lascu, Ion Muresan, Lucia Rois

Műszaki igazgató: Elena Varlam
Prompter: Sofica Spoiala

Al. Kiriţescu kétrészes (hét jelenetes) darabja

Művészeti irány:  Ottó Szombati Gille
Rendezőasszisztens: Alla Tăutu
Dekoráció: Mircea Matcaboji
Jelmezek: Schrantz Kunovits Edit
Zenei illusztráció: Boros Zoltán
Premier dátuma: 1969. szeptember 14.

„A ”Michelangelo„ a ”Reneszánsz trilógia„ része (a ”Perugiai esküvő„ és a ”Borgiák„ mellett), amelyet a román drámaíró itáliai útja során felhalmozott benyomásai ihlettek. A ”Michelangelo” egy korhű darab, de mindenekelőtt a művész helyzetéről szóló esztétikai vita. Ahogy a cím is sugallja, a darab Michelangelónak, a reneszánsz ember prototípusának, a legértékesebb művészi, polgári és emberi tulajdonságok szintézisének ajánlott. A keménység és a mizantropia látszata mögött a Kiriţescu által megformált művész az emberség, a gyengédség és a szelídség hatalmas erőforrásait rejti.

A darab az alkotó küzdelmét emeli ki, a gyötrelmes küzdelmet önmagával, a sorssal, az elszigetelt ember drámáját. A teremtés misztériumának megfejtésére tett kísérlet mellett azonban, amelyet oly lenyűgözően testesít meg a Sixtus-kápolna, a drámai kötőanyag továbbra is szerelmi intrika marad.

Ahogy a műsorfüzetben található rendezői jegyzetben olvashatjuk, a darab „kevésbé egy történelmi Michelangelót és inkább egy emberi Michelangelót hoz színpadra, egy alkotót, aki minden erejével küzd azért, hogy a formáknak tökéletességet tulajdonítson”. Valóban, Michelangelo nem ismerte az alkotás nyugalmát, mint például Raffaello. A művészi gondolatokat szenvedéllyel, szenvedéssel és zűrzavarral ültette kőbe. A darab cselekménye és hosszú tirádái megragadják a reneszánsz kultúra pezsgő, megújuló vonásait és azt a szabad szellemet, amely minden intellektuális megnyilvánulásban érzékelhető volt. Összességében a darab határozott felhívás a művészetért.

Elosztás:

Michelangelo Buonarroti:  Ion Holnap
Rafael Sanzio:  Nicolae Barosan
Bramante:  Nicholas Thomas 
II. Gyula pápa:  Dorel Urlățeanu emeritus művész
Giovanni de Medici bíboros:  Marcel Segărceanu
Gaetano Colonna herceg:  Mircea Olariu
Antonello úr:  Ben Dumitrescu
Giovanni úr:  George Pintilescu
Boccacino szérum:  Jean Sandulescu
Gianino:  Ana Popa
Battista della Palla:  Eugen Tugulea
Rinaldo Corsini:  Ion Abrudan
Gherado Gherardi:  Octavian Uleu
Beppo, az őrült:  John Martin
Urbinói Ferenc:  Grig Dristaru
Lelio:  George Stana
Chercio:  Constantin Simionescu
Bridget:  Andra Teodorescu
Birodalom:  Simona Constantinescu
Antennák:  Corneliu Zdrehus
Egy katona:  Grig Schiţcu

Műszaki igazgató: Dalma Simionescu
Súgó: Agy Segărceanu
Hang: Dorel Olea

Kávézó-színházi előadás
Nicolae Labiş koncert
Forgatókönyv: Stanca Ponta és Ion Abrudan

Művészeti vezető: Ion Abrudan
Forgatókönyv: Eliza Popescu
Zenei illusztráció: Boros Zoltán
Premier dátuma: 1969. június 30.

„Egy lángoló korban élünk” – folytatta a román szekció kávézó-színházi projektjének kisléptékű előadásainak sorozatát, melyben egy fiatal előadókból álló csoport vett részt, akik alig múlták túl Nicolae Labiş alkotói korát. A dalszövegek szépsége összefonódott a zenei akkordokkal, olyan előadást teremtve, amely megpróbált túllépni egy átlagos előadás keretein, hogy ehelyett egy egységes történetet alkosson, amelyben a főszereplők kifejezik életszomjukat, az önmagukkal vívott küzdelmüket az élet kereszteződésében. Labiş vibráló és elbűvölően őszinte dalszövegei azonban nem zárják ki a valósággal való szembenézést. Ahogy Gheorghe Tomozei fogalmaz: „serdülőkorú, Labiş költészete érett elmélkedésre hív. Egyszerű ábrázolásai mélységet követelnek.”

Tolmácsok:

Ana Popa
Anca Miere Chirilă
Ben Dumitrescu
Nicolae Barosan
Ion Abrudan

Hang: Dorel Olea
Fények: Kozák Emeric, Horváth Alexandru

Kávézó-színházi előadás
Forgatókönyv (MRPraschivescu dalszövegei alapján) és színész: Eugen Ţugulea
Zenei illusztráció: Dorel Olea
Premier dátuma: 1969. május 16.

A café-théâtre formulán belül bemutatott második preambulumbekezdés a «Népszerű balladák és cigánydalok» címet viselte, értékes anyagot csoportosítva, mind történelmi forrásként, mind pedig a karakter, a szokások és a népi érzékenység bevezetéseként. Az I. rész népszerű ihletésű balladákat tartalmazott: "Mioriţa" Vasile Alecsandri nyomán, "Neguţa" G. Teodorescu után, "Fata răpită" O. Densuşianutól, "Dragnea", "Monastirea Argeş" Vasile Alecsandri nyomán. A második rész Miron Radu Paraschivescu debütáló kötetéből, a "Cigánydalok" (1941) szövegeiből készült kollázsból készült: "Cântic de lampă", "Amar", "Cântic de dor şi of", "Cântic de nuntă", "Blestem de dragoste", "Ricântică", "neCângră", "neCângră", "neCangr. poteraşi".

Kávézó-színházi előadás
Válogatás a szövegből és előadó: Alla Tăutu
Művészeti vezető: Szombati Gille Otto
Zene: Gheorghe Villan
Premier dátuma: 1969. április 12.

A kávéház-színház koncepcióját nagyváradi művészek indították el Alla Tăutu színésznő Baudelaire-hangversenyével, melynek célja egy alternatív kifejezésmód és párbeszéd kialakítása volt. A színház előcsarnokában összegyűlt nézők meghitt környezetben élvezhették a francia szerző tizenhét versét (melyek közül négyet franciául adtak elő), zenei kísérettel, inspiráló fény-árnyék játékkal és ötletes színpadi mozgással kiegészítve. A költő és a szövegek kiválasztását meghatározó választható affinitásokon túl a kávéház-színház projekt Baudelaire költészetével való megnyitása programszerű elemmel is bírt, írásmódja a modern líra alapja.

GBShaw által
Fordítás: Petru Comarnescu

Művészeti vezető: N.Al.Toscani (Bukaresti "ILCaragiale" Nemzeti Színház)
Forgatókönyv: Tatiana Manolescu Uleu
Zenei illusztráció: Lucian Ionescu mérnök (Román Rádió és Televízió Bukarest)
Koreográfia:  Éva Ombodi
Premier dátuma: 1969. június 7.

A „Cézár és Kleopátra” című történelmi dráma kiindulópontja az i. e. 47-es egyiptomi események, a két testvér – Kleopátra és Ptolemaiosz – közötti trónért folytatott polgárháború, valamint a római császár beavatkozása a történet alakulásába. Shaw darabja azonban leleplezi a történelmet, kiemelve a történelmi személyeket övező legenda és a mögötte rejlő valóság közötti ellentmondást. Kleopátrát, a tizenhat éves lányt, egyrészt egy erotikától hemzsegő titkokat elsajátító titkokat elsajátító uralkodó képében ábrázolják, aki első álarca mögé bújva gyorsan tanulja meg a diplomácia titkait. Caesar látszólag feladja a hősi pózt, belefáradt történelmi szerepébe, cinikusnak tűnik, de olyan találékonyságot mutat, amely biztosítja hatalmát. Shaw emellett bebizonyítja, hogy a két ókori uralkodó történetében nem a szerelem, hanem a politika játszotta a főszerepet, bemutatva a római és egyiptomi hódítók közötti kapcsolatokat. A darab bővelkedik anakronizmusokban és időugrásokban, sőt utal Anglia hódító politikájára is a szerző korában. Azt sugallja (közvetlenül a Ra isten által mondott prológusban), hogy a civilizáció és a technológiai fejlődés két évezrede nem javított az emberek életmódján, és nem változtatta meg őket jelentősen.

Elosztás:

Rá isten:  Ben Dumitrescu
Caesar:  Mircea Olariu
Kleopátra:  Erzsébet Jar
Lány:  Alla Tautu
Rufio:  Octavian Uleu
Ptolemaiosz:  Ana Popa
Pothinosus:  Jean Sandulescu 
Akhilleusz-kín:  Marcel Segărceanu
Britannus:   Ion Holnap
Lucius Septimius:   Carol Lavott
A sebesült katona:  Ben Dumitrescu
Római őrszem:  Grig Schiţcu
Apollodórosz, a szicíliai:  Nicolae Barosan
A százados:  Ion Abrudan
Charmian:  Doina Ioja
Iras:  Anca Miere Chirilă

Mircea Ştefănescu vígjátéka

Művészeti vezetés: Sică Alexandrescu népművész (Bukaresti "ILCaragiale" Nemzeti Színház)
Rendezőasszisztens: Valentin Avrigeanu
Zenei illusztráció: Oradea Garrison Fanfare, vezényel: Corneliu Săndulescu
Dekoráció: Maria Hateganu
Jelmezek: Gabriela Nazarie
Premier dátuma: 1969. május 4.

„A kis pokol” című darabot „drámai regénynek” tekintették, mivel cselekménye negyven éven át játszódik; mindhárom felvonás az emberi élet egy-egy szakaszát felel meg, az ifjúságtól az öregségig. A darab egy házasság „kis poklát” ábrázolja, amely – tudván, hogyan védje meg magát a kísértésektől – mindig megmenti a házasság épületét. Az első két felvonás bővelkedik humoros helyzetekben, amelyek a férj és a feleség által kitalált trükkökből fakadnak, hogy biztosítsák házastársi hűségüket, amelyet az egyes korokra jellemző csábítások veszélyeztetnek. A harmadik felvonás a tartós házassággal kapcsolatos igazságokat, a szerelem, a gyűlölet és az erőszakos érzékiség keverékét foglalja össze. Anélkül azonban, hogy tézisjáték lenne, a „Kis pokol” a megszentelt szerelemnek és a tartós házasságnak szentelt mű. „A kis pokol… egy történet az ember koráról, nyomorúságáról és boldogságáról az otthoni környezetben, levendulaillattal és a régi ládában őrzött fehérek tartós varrásával” (Valentin Silvestru, „Contemporanul”, 1968. november 22.).

Elosztás:

Férj:  Nicholas Thomas
Az orvos:  Marcel Anghelescu népművész (Bukaresti "ILCaragiale" Nemzeti Színház), Radu Voicescu
Az udvaronc:  George Pintilescu
Szabályos:  Ion Martin, Radu Voicescu
Feleség:  Simona Constantinescu
Anyós:  Lili Mihailescu Vlagyimir
Titkár:  Gina Nicolae

Műszaki igazgató: Dalma Simionescu
Prompter: Sofica Spoiala
Világítás: Vasile Blejan
Hang: Dorel Olea

Radu Stanca vígjátéka
Abszolút premier

Művészeti vezető: Miron Niculescu (Bukaresti "ILCaragiale" Nemzeti Színház)
Rendezőasszisztens: Nicolae Toma
Díszlettervező: Elena Ionescu
Zene: Boros Zoltán
Koreográfia: Ombódi Éva
Premier dátuma: 1969. február 16.

Az ókori kultúra ihlette írások hosszú sorának részét képező „Kritisz” vagy „Az istenek veszekedése” című darabot a kritikusok a mitológiai témák iróniájának tekintik. Phoiboszt, Hérát, Zeuszt és Athénét szatirikusan, burleszkszerű jelenetekben jellemzik, de kétségtelenül frissek és józanok maradnak. Az istenek veszekedésének ürügye egy fiatal és gyönyörű halandó – az athéni Kritisz, aki megnyer egy Thesszáliában rendezett szépségversenyt, míg Aphrodité, aki inkognitóban vesz részt a versenyen, a második helyen áll. A szépség megsértése nem maradhat büntetlenül, ezért Aphrodité és férje, Héphaisztosz, Zeusz engedélyét kérik Kritiszt „megszidni”. Pallasz Athéné, a szűz istennő, aki a Párisz almájával történt incidens óta nyílt ellenszenvet tanúsít Aphrodité iránt, kettős védelme alá veszi Kritiszt – mint Athén lakóját és mint szűzt. Ettől a pillanattól kezdve az Olümposzon folyamatosak az összefonódások és veszekedések, egyre több istent érintve, akik mind ugyanazon szenvedélyeknek, irigységnek, féltékenységnek, neheztelésnek vannak kitéve, mint az emberek, elfogultak és önkényesek ítéleteikben és tetteikben. Csak Phoebus élvezi a botrányt, mint egy olyan elterelést, amely tovább oszlatja az Olümposzon uralkodó bágyadtságot. Ő is, platóni filozófiai elméletek ihletésére, megtalálja a magyarázatot arra a jelenségre, amellyel Aphroditét éppen egy szépségversenyen lehetne legyőzni: "Aphrodité maga a szépség. Kritisz csak egy gyönyörű lány. Természetes, hogy az emberek csak az utánzatokat ismerik fel, nem a legfőbb modellt."„

Az Olümposzon kezdődött viszály a földre száll, ahol az istenek megpróbálják megszervezni a szépségverseny második kiadását, amelyen Zeusz, a város királyának álcázva magát, Aphroditét választja győztesnek, visszaadva neki természetes jogait és eltörölve az eredeti sértést. Azonban, miután Erósz nyila eltalálja, Zeusz beleszeret Kritiszbe, míg Héra merész terveket sző, hogy megcsalja őt Phoebusszal. Végül minden visszatér az eredeti állapotába, bár a régi ellenszenvek és háborúk nem halnak ki, és Kritisz, a hihetetlen esélyekkel megáldott halandó, feleségül veszi a város igazi királyát, a fiatalt, jóképűt, a saját mértékéhez mérten, így happy enddel zárul ez az értelmes bohózat, ez a kortárs tréfa egy klasszikus vásznon, amely az igazság és az emberi szépség mintáit tárja fel.

Elosztás:

Zeusz:  Nicholas Thomas
A király:  Ben Dumitrescu
Héra:  Doina Ioja
Pallasz Athéné:  Alla Tautu
Afrodité:  Simona Constantinescu
Phoebus:  Nicolae Barosan
Hermész:  Jean Sandulescu
Héphaisztosz:  Ion Holnap
Erósz:  Ana Popa
Kritika:  Gina Nicolae
I. Korifeus:  Octavian Uleu
Korifeus II:  Keresztelő János

Műszaki igazgató: Elena Varlam
Prompter: Sofica Spoiala

Wilhelm Meyer-Förster ötfelvonásos darabja
Fordítás: Ovid Densuşianu

Rendezte: Szombati Gille Ottó
Forgatókönyv: Eliza Popescu
Hangszerelés és zenei rendezés: Boros Zoltán
Premier dátuma: 1969. január 18.

„Az ”Öreg Heidelberg„ W. Meyer Forster saját regényének, a ”Karl Heinrich”-nek a dramatizálása; a darab 1900-as megjelenése után azonnal elképesztő hírnévre tett szert.

A dalok, bohózatok és a diákélet töredékei között a darab egy szerelmi történetet ábrázol, amely a régi német egyetemi városban játszódik. A fiatal Karl Heinz, Szászország koronahercege Heidelbergbe érkezik tanulni, ahol egy meleg, vidám, élénk világot fedez fel, amely annyira különbözik a német udvarban uralkodó szigorú és protokolláris rendszertől. Amikor találkozik Kathie-val, egy fogadós unokahúgával a városban, megvilágosodik előtte az igazi élet, és őrülten beleszeret a lányba optimizmusa, tisztasága és egyszerűsége miatt. Idilljüket azonban brutálisan összetöri a társadalmi rangkülönbség.

A kissé melodramatikus cselekményen túl a darab humanizmusán keresztül sugárzik, amelyben a barátság és a szerelem megismerésének öröme nagyra értékelt. Csábító és ragyogó, a darab az évek során megőrzi sajátos illatát, amelyből változatlanul árad a nosztalgia.

Elosztás:

Karl Heinrich:  Nicolae Barosan, Florin Piersic (több előadásban is vendégszerepelt)
Kati:  Gina Nicolae
Marsall:  Ion Holnap
Dr. Jüttner:  Dorel Urlăţeanu, emeritus művész
Lutz:  Radu Voicescu
Von Haugk:  Mircea Olaru
Ruder:  Keresztelő János
Kellermann:  Grig Schiţcu 
Metzingből:  Jean Sandulescu
Detlew:  George Pintilescu
Engelbrecht:  Octavian Uleu 
Karl Biltz:  John Martin
Wedelltől:  Eugen Tugulea 
Dorffel asszony:  Holnap Olympia
Rüder asszony:  Doina Urlățeanu
Breitenbergtől:   Ion Abrudan
Fényes:  Ben Dumitrescu
Schollermann:  Marcel Segărceanu
Egy sváb diák:  Tolnai László Tank
Reuters:  Dorel Olea
Diákok:  Stefan Blaga, Viorel Cura, Calina Marcu, Iuliu Mathe, Ion Mociar, Ion Mureşan, Alexandru Nagy, Stefan Olah, Tatai Sándor, Mihai Tomulescu, Nicolae Vidican, Abelino Zsok

Műszaki igazgató: Dalma Simionescu
Súgó: Agy Segărceanu
Világítás: Vasile Blejan
Hang: Dorel Olea

Kollektív vezetés: Dorel Urlăţeanu emeritus művész, Alla Tautu, Ion Mainea, George Pintilescu
Díszlettervező: Maria Haţeganu

„A ”Kaleidoszkóp Caragiale„ című kiállítás a közismert román szerző öt írását mutatja be, melyek témája a múlt oktatása és igazságszolgáltatása: ”Látogatás„, ”Goe úr„, ”Gyengeségek láncolata„, ”Egy új tanár„, ”214. cikk”. A kiállítás elősegítette IL Caragiale munkásságának diákok általi megértését, és nagyváradi iskolákban, valamint Bihar megye községeiben is bemutatásra került.

Elosztásban:

Doina Urlățeanu
George Pintilescu
Matilda Vitcu
Doina Ioja
Ana Popa
Alla Tautu
Anca Miere Chirilă
Eugen Tugulea
Ion Holnap
Marcel Segărceanu
Holnap Olympia

Műszaki igazgató: Elena Varlam
Súgó: Agy Segărceanu

Vígjáték két részben: Anca Bursan és Gheorghe Panco

Művészeti vezető: Ariana Stoica
Díszlettervező: Nagy Alexandru
Premier dátuma: 1968. november 24.

A „Nicnic” című lírai vígjáték aktuális példabeszédnek tekinthető, amely hitelesen viszonyul a közvetlen valósághoz. Bár egy építkezésen játszódik, a „Nicnic” nem produkciós darab, hanem etikai jellegű, hiposztázisokkal – karakterekkel – benépesítve: Dan – a kicsinyes hivatalnok, formalista és kissé tompa, egyébként lelkiismeretes és szorgalmas; Sorin – a rátermett, szerethető, humoros, őszinte mérnök, a fiatalság megtestesítője; Mărău – a főnök, aki érzékenységét szarkazmussal leplezi; Liana – a mindenki által vágyott nő, egy rátermett és kompetens technikus. Amikor Nicnic beront békés életükbe, minden érték felborul. Nicnic a serdülő férfi, aki ugyanolyan őszinteséggel képes feláldozni magát egy magasztos eszméért, mint egy nevetségesért; a kalandvágyat, az elhivatottság, a fantázia és a féktelen lelkesedés kimeríthetetlen képességét szimbolizálja. Ahogy Şerban Cioculescu fogalmaz, az egész darab a fronde szellem és a józan ész, a lelkesedés és az óvatosság, a meggondolatlanul elköltött nagylelkűség és a racionális kezdeményezés konfrontációjára épül. Nicnic költészetet lát egy vázlatban, és mindenekelőtt mosolyt akar csalni az emberek arcára és az eső kopogását hallgattatni. Általa összefonódik a többi, addig külön-külön működő lény létezése, és miután befejezi szerepét, Nicnic eltűnik, egy másik kiméra kedvéért.

Elosztás:

Nicolae Udrea:  Radu Voicescu
Tudor Marau:  Mircea Olariu
Sorin Valsan:  Ben Dumitrescu
Dan Briaru:  Nicolae Barosan
Liana Stilea:  Ana Popa, Gina Nicolae

Műszaki igazgató: Dalma Simionescu
Prompter: Sofica Spoiala
Zenei illusztráció és hangdizájn: Dorel Olea

DRPopescu vígjátéka
Országos premier

Művészeti vezető: Ion Deloreanu
Forgatókönyv: Tatiana Manolescu Uleu
Koreográfia: Gabriela Taub
Mellékzene: Mihai Vasilescu
Premier dátuma: 1968. november 1.

A „Párhuzamos életek” című művében Plutarkhosz feljegyzi Caesar kalózok általi elrablásának történelmi eseményét, és leírja, hogyan szórakoztatta a római vezető fogvatartóit, verseket és beszédeket írt, amelyeket aztán szavalt: „azokat, akiket nem szeretett, egyenesen durvának és barbárnak nevezte, és gyakran nevetve azzal fenyegette őket, hogy felakasztja őket. A kalózok örültek Caesar viselkedésének, merészségét egyszerűségnek és viccnek tartották.”

Ezt a történelmi eseményt D. R. Popescu ürügyként használja fel egy olyan darab megalkotásához, amely megkérdőjelezi a zsarnokság, az erőszak és a diktatúra eszméjét. A fogoly Caesar látja teljes jövőjét: az aratott győzelmeket, a Római Birodalomban betöltött hatalmát, Kleopátra iránti szerelmét, sőt még a Szenátusban elkövetett meggyilkolását is. Az események ismert történelmi menetével ellentétben Caesart meggyilkolja a kalózkapitány, aki úgy dönt, hogy átveszi a helyét, és eljátssza Caesar által előadott forgatókönyvet. A kapitányt azonban a Gyenge elnyomja, így a bitorlók sorozata a végtelenségig folytatódhat egyik korszakból a másikba. A lehetséges/jövőbeli római császár kiléte elveszik; a Caesar nevet viselő diktátor továbbra is létezik, de már nem tudni pontosan, hogy ki volt ő.

A parodisztikus vagy történelmi előérzettel, abszurd és groteszk humorral tarkított összetett stílus együttesen vázolja fel az akkori román társadalomban rezonanciával bíró témát: a diktátor kialakulásának mechanizmusát. A darab végső soron azt sugallja, hogy a maszkok, a jelmezek, az idők változnak, de a lényeg – a diktatúra szükségszerűsége – ugyanaz marad.

Elosztás:

Caesar:  Jean Sandulescu
Kapitány:  Octavian Uleu
Bőr:  Ion Abrudan
Zsír:  Keresztelő János
A gyengék:  Marcel Segărceanu
Tánc:  Ligia Moga (Kolozsvári Nemzeti Színház)
Az egyszemű kalóz:  Grig Schiţcu
A részeg kalóz:  John Martin

Műszaki igazgató: Dalma Simionescu
Súgó: Jeny Jurcă
Hang: Dorel Olea

George Farquhar
Fordítás: Victoria Gheorghiu és Lucia Pascal

Művészeti vezető: Farkas Ştefan
Dekoráció: Stefan Hablinschi
Jelmezek: Mioara Buescu
Zene: Czakó Ádám
Premier dátuma: 1968. július 18.

Az ír drámaíró személyes tapasztalatai ihlették „A toborzótiszt” című darab Plume és Brazen tisztek kalandjait ábrázolja, akik Shrewsburyben katonákat toboroznak. A vígjáték szatirizálja az angol királynő szolgálatára hivatott katonák toborzásának álarcosbálját, valamint a hadseregben keresett pénz délibábját, amely megmentené az egyszerű parasztokat a mindennapi szegénységtől. A gazdag és színes cselekmény a zajos fegyveres életet szentimentális intrikákkal ötvözi, beleértve az álruhákat és zavarodottságokat, a kétélű szövegeket és a sok egészséges humort, amelyek biztosítják a darab sikerét a közönség körében.

Elosztás:

Egyensúly úr:  Gheorghe Musceleanu, Eugen Tugulea 
Mérleg úr:  Valentin Avrigeanu
Skruple úr:  Marcel Segărceanu
Méltó úr:  Vlagyimir Juraşcu
Kapitány Tollak:  George Pintilescu
Brazen kapitány:  Jean Sandulescu
Kite őrmester:  Ion Holnap
Tulok:  Keresztelő János
Koster Pearmain:  Nicolae Barosan
Almafa Tamás:  Ben Dumitrescu
Bátorság:  Octavian Uleu
Nyaklánc:  John Martin
Bridwell:  Ion Abrudan
Az intendáns:  Grig Schiţcu
Szilvia:  Gina Nicolae
Melinda:  Viorica Cernucan
Lúcia:  Anca Miere Chirilă
Rózsa:  Doina Ioja
I. feleség:  Alla Tautu
Feleség II:  Doina Urlățeanu

Molière ötfelvonásos vígjátéka
Fordítás: Alexandru Toma

Művészeti vezető: Marietta Sadova
Művészeti vezető asszisztens: Valeriu Grama
Forgatókönyv: Tatiana Manolescu Uleu
Premier dátuma: 1968. május 12.

A bohózat esztétikájától végleg elrugaszkodott Molière karakterkomédiája egyszerre erkölcsi festményként és emberi hibák szatírájaként is konstruálja magát, hirdetve azokat a liberális tendenciákat, amelyek a következő század felvilágosodás művészetét jellemezték.

Az arisztokrata Orgon otthonába fogadja Tartuffe-et, példaértékű keresztényként, az erkölcsi szigor híveként (másokért, nem önmagáért, ahogy azt a darab során végig bemutatjuk). Míg Orgon és édesanyja nagyra értékeli Tartuffe-et, a család többi tagja annak látja, amilyen valójában – egy képmutató kalandornak, aki az élet érzéki örömeinek rabja, és kihasználja gazdag védelmezője naivitását. Feleségül ajánlja neki lányát, Mariane-t, nem látva, hogy Tartuffe valójában hogyan próbálja elcsábítani a feleségét. Elmira tervet eszel ki, amellyel a kétszínű Tartuffe szándékait meghiúsítja, és valódi természete feltárul Orgon csodálkozó szeme láttára. A hamis bigottnak azonban van egy másik kártyája is: felhasználva néhány kompromittáló dokumentumot, amelyeket Orgon minden félelem nélkül rábízott, Tartuffe feljelenti őt a királyi udvarban. Végzetes meggondolatlanság: továbbra is nagy vonzalmat érez Orgon iránt, aki egykor hűségesen szolgálta őt, a király megbocsát neki, és akit letartóztatnak, maga az áruló Tartuffe lesz.

Elosztás:

Pernelle asszony:  Maud Mary
Orgon:  Nicholas Thomas
Elmira:  Simona Constantinescu
Damis:  Ben Dumitrescu
Marianne:  Gina Nicolae
Érték:  Nicolae Barosan 
Tiszta:  Eugen Tugulea
Tartuffe:  Vlagyimir Juraşcu 
Kívánságok:  Viorica Cernucan
Hűséges úr:  Octavian Uleu
A gárda kapitánya:  Ion Holnap
Flipota:  Anca Miere Chirilă

Műszaki igazgató: Dalma Simionescu
Prompter: Sofica Spoiala
Hang: Dorel Olea

Művészeti vezető: Gheorghe Musceleanu
Forgatókönyv: Eliza Popescu
Premier dátuma: 1968. április 21.

„A ”Szatirikus Kaleidoszkóp„ abból a feltételezésből indult ki, hogy a színpad audiovizuális minősége révén sokkal hozzáférhetőbbé teheti az irodalmi szöveget; így a műsor célja a rangos irodalom színpadi népszerűsítése volt. Az irodalmi előadás két részből állt: egy versekből és szatirikus prózákból álló kollázsból az ókortól a jelenkorig (Fedru, La Fontaine, François Villon, Topârceanu, Grigore Alexandrescu, IA Krîlov, IL Caragiale, Tudor Muşatescu, Tudor Arghezi), valamint három, látszólag egymással nem összefüggő műből a második részben: Aldo Nicolaj ”Táviráz„ című drámai monológjából, Petre Locusteanu ”A hívatlan vendég„ című szkeccséből és Eugen Ionescu ”Az új bérlő” című egyfelvonásos televíziós színdarabjából.

I. rész: ILCaragiale, George Topîrceanu, Grigore Alexandrescu, Tudor Muşatescu, Aurel Baranga szövegei
Tolmácsok:  Gheorghe Musceleanu, Anca Miere Chirilă, Ben Dumitrescu, Ana Popa, Alla Tăutu, George Pintilescu, Vladimir Jurăscu, Ioan Pater, Olimpia Mâinea, Doina Ioja, Ion Abrudan, Jean Sândulescu

II. rész:  Távirat Aldo Nicolaj által
Fordítás: Florian Potra
Tolmács:  Ion Holnap

III. rész:  A hívatlan vendég Petre Locusteanu által
Elosztásban:  Octavian Uleu, Marcel Segărceanu, Grig Schiţcu

IV. rész:  Az új bérlő Eugen Ionescu által
Elosztásban:  Nicolae Toma, Ulpia Hirjeu Musceleanu, Ion Martin, Grig Schitcu

Műszaki igazgató: Dalma Simionescu
Zenei illusztráció és hangdizájn: Olea Dorel

Aurel Baranga szatírája két részben

Művészeti vezető: Ion Deloreanu
Forgatókönyv: Tatiana Manolescu Uleu
Premier dátuma: 1968. március 16.

„A ”Közvélemény„ a kommunista korszak egyik legtöbbet játszott darabja a román színházakban. A darab címét a szerző a következőképpen indokolja: ”... Határtalan erővel hiszek ennek a kollektív jellemnek az erejében, amelyet nem lehet félrevezetni, és amelynek ítéletei mindig tévedhetetlenek. A nép – vagyis a közvélemény – olyan igazságérzettel jóváhagyja, amely kizár minden tévedést.”.

A szerző hangsúlyozza a nem-értékek (gyávaság, felelőtlenség, képmutatás, demagógia, tompaság, részrehajlás) elviselhetetlen és veszélyes jelenlétét, valamint a kiküszöbölésükhöz szükséges világos és kompromisszummentes hozzáállás szükségességét. Valójában az ilyen negatív értékeket egymás után kompromittálják, ironikusan vagy karikírozottan kezelik, és polemikázza őket.

A darab egyedülálló eleme a közönség legalább hallgatólagos részvételének ösztönzése: egy szereplő kilép a darab megszokott idejéből és teréből, és közvetlenül a közönséghez szól, arra buzdítva őket, hogy vegyenek részt a „vitában” és találjanak megoldást a konfliktusra.

A România Literară 2003/14. számában megjelent „La o nouă lectură” című cikkében Alex Ştefănescu kritikus Aurel Barangát „IL Caragiale kommunista kultúra termékének” tartja (…). Mindkét drámaíró a mindennapi életet viszi színpadra, annak izgatott jelentéktelenségével, ápolja a nyelv komikumát, kihasználva a szóbeliség erőforrásait, kölcsönös ellentéteket képzel el, cinkosságot teremt a közönséggel, a szereplők fölé helyezve. Mégis, Aurel Baranga nem képes rekonstruálni IL Caragiale darabjainak ragyogását, moralizáló, nem cinikus, explicit, nem kétértelmű, prózai, nem költői.”

Elosztás:

Csitlaru:  George Pintilescu, Eugen Tugulea
Gina:  Viorica Cernucan
A színfalak mögötti rendező:  Grig Schiţcu
A rendező:  Ion Abrudan
Cristinoiu rendező:   Vlagyimir Juraşcu 
Pascalides:  Jean Sandulescu
Kis Pulyka:  Nicholas Thomas
Bajenaru:  Keresztelő János
Ionita:  John Martin
Dumitras:  Nicolae Barosan
Manolescu:  Ion Holnap
Braharu:  Octavian Uleu 
Tintahal:  Ben Dumitrescu
Egy titkárnő:  Doina Ioja
George Ciorei:  Marcel Segărceanu
Néző Ion Ion:  Valentin Avrigeanu
A felesége:  Anca Miere Chirilă
Brana miniszter:  George Musceleanu

Műszaki igazgató: Dalma Simionescu
Súgó: Rézműves Irina
Hang: Dorel Olea

Alejandro Cassona háromfelvonásos vígjátéka
Fordítás: Cornelia Petreanu és Val Săndulescu
Országos premier

Művészeti vezető: Valeriu Grama
Díszlettervező: Maria Haţeganu
Premier dátuma: 1968. február 17.

„A ”Tavasz – Tiltott öngyilkosság” egy drámai trükkre épülő darab. Roda doktor, aki évek óta tanulmányozza az életüket véget vetők pszichológiáját, eredetileg egy szanatórium létrehozásáról álmodott, amelynek célja az ehhez a szélsőséges cselekedethez vezető mentális betegségek gyógyítása volt. A terápia egy olyan struktúra álcája alatt zajlik, amely állítólag a kölcsönös segítségnyújtást és a szolidaritást segíti elő a halálhoz vezető úton; a betegeket modern öngyilkossági eszközökkel, szókratészi bürökkel, viperamérgekkel és a Seneca-rendszer langyos fürdőjével látják el. A szanatóriumban él a Képzeletbeli Szerető és a Szomorú Hölgy, aki egoista módon eltúlozza fájdalmát, elviseli, sőt csodálja is azt, Alicia, akit elönt a magány, és Juan, aki kifejezett kisebbségi komplexusban szenved testvére iránt, aki mindenben sikerrel jár az életben. De természetesen minden, ami a szanatórium csodálatos környezetében (egy elszigetelt kastély, amelyet egy csodálatos kert vesz körül) történik, egy regeneráció, az élet szépségének újrafelfedezése. Senki sem követ el öngyilkosságot, sőt, a betegek fokozott reménnyel illeszkednek be újra az életbe. Az egyetlen kísérletet Chole teszi, az egészséges fiatal nő, aki egy turisztikai baleset révén került a szanatóriumba, és akit elbűvöl az a könnyedség, amellyel a halál gondolatát a szanatóriumban kezelik. Egy eredeti lírai vígjáték, amely bemutatja, hogy mindig van mód a problémák megoldására, amelyek általában kevésbé súlyosak, kevésbé drámaiak, mint amilyennek első pillantásra tűnnek. Az univerzális gyógymód a társasági élet, a felebaráttal való valódi kommunikáció.

Elosztás:

Roda doktor:  George Musceleanu
Hans:  Marcel Segărceanu
Szomorú hölgy:  Doina Urlățeanu
A képzeletbeli szerető:  Ion Abrudan, Ben Dumitrescu
Alice:  Ana Popa
Chole:  Gina Nicolae
Fernando:  Nicolae Barosan
János:  John Martin
A másik Alicia apja:  Ben Dumitrescu, Ion Abrudan
Chora Yako:  Viorica Cernucan

Műszaki igazgató: Elena Varlam
Prompter: Sofica Spoiala
Hang: Dorel Olea